A Mi sikerünk a Ti sikeretek! Mi akkor vagyunk elégedettek, ha Ti is elégedettek vagytok a munkánkkal. Köszönjük Juditnak, hogy őszinteségével simogatta a lelkünket! Gratulálunk, és további jó egészséget kívánunk!

“Maglóczkiné Börcsök Judit vagyok, 53 éves. 2001-ben diagnosztizált Crohn beteg. Több  műtét és kezelések után 14 évig tünetmentes voltam, mely során jelentős súlyfeleslegre tettem szert. Majd 2015 márciusában újra visszaestem. Több hónapi kezelés és műtétek után ma már sokkal jobban vagyok, de ez két évembe került. Ennyi idő kellett, hogy legyen annyi erőm, hogy a mozgásra is gondoljak, mellyel ugyancsak növelhetem erőnlétemet. Ekkor ismerkedtem meg Boross Barnabás személyi edzővel (és sorstársammal).

cél amit el akartam érni: erőnlétnövelés, tartásjavítás, gerincproblémák megszüntetése.

4 hónapnyi rendszeres foglalkozás után a következőket tapasztaltam, amely minden várakozásomat felülmúlta:

  • Fizikai állapotom rengeteget javult! Korábban tolókocsiban voltam hetekig, majd keveset tudtam gyalogolni a gyengeség miatt közel 1 évig. Jelenleg a 3. emeleti lakásomra könnyedén felszaladok csomagokkal. Izom- visszaépítésem rendkívüli, amit az Inbody műszer is tökéletesen mutat. 57 kg-os súly után most 62 kg vagyok! Ennek én nagyon örülök, mert ez azt bizonyítja, hogy regenerálódok.
  • A vérképem is sokat javult! Eredményeim jók, az orvosom elégedett!
  • Mentálisan sokat  javultam, hangulatom kitűnő. A napi problémákat megoldom, egyáltalán nem veszek a szívemre semmit. Az életmódomon rengeteget változtattam jó irányba.
  • Esztétikailag tökéletesen vagyok. Elégedett vagyok önmagammal! Soha ilyen JÓL nem néztem ki! JÓL érzem magam a bőrömben! Mellesleg bármely üzletben, bármit felvehetek, minden csinos rajtam! (Ezt a megjegyzést nőtársaimnak szánom!)

Konklúzió:

Nagyon elégedett vagyok! Köszönöm Barnabásnak a segítséget! Ez a személy szerinti foglalkozás a legeredményesebb szerintem és a legkifizetődőbb is. Jobban megéri, mint egy csoportos foglalkozás bármely fitness stúdióban! Ráadásul az időpontok is nagyon rugalmasak!

Mindenkinek ajánlani tudom a MOZGÁSMŰHELY stúdiót! Én addig járok, ameddig csak tudok!”

 

Megjegyzés :
1.kép készült 2015. márciusában 110 kilósan
2.kép készült 2017. márciusában 60 kilósan

Oszd meg ismerőseiddel