Az utóbbi időben meglepően sok régi vendégem keresett fel azzal a problémával, hogy visszahízta a néhány éve leadott kilókat vagy éppen megint fáj a dereka, beállt a nyaka, előjöttek a korábbi mozgásszervi panaszai. Sokat gondolkoztam azon, vajon miért van az, hogy bizonyos esetekben nem tudunk elérni hosszantartó változást.
Kiderült, hogy a férfi, aki 20 kilót hízott a legutolsó találkozásunk óta, abbahagyta a rendszeres mozgást, össze-vissza eszik, nincsen meg a régi napirendje, aminek része volt a reggeli edzés, hogy előre elkészíti a másnapi ebédet…stb. Azok a vendégek, akik visszatérő mozgásszervi panaszokkal kerestek fel, szintén bevallották, hogy az utóbbi időben teljesen kimaradt az életükből a célzott torna.
Van egy mondás: “Ha ugyanazt teszed, amit eddig, ugyanazt éred el, amit eddig.” Ez így van és pont. Változni és változtatni nehéz, hiszen a szokásaink rabjai vagyunk. Gyakran a rossz szokások tartanak fogva bennünket és azokat kigyomlálni nem egyszerű. Kell hozzá először is a felismerés, hogy valami nem stimmel az életemben, de ez ellen én tudok és akarok is tenni. Kell egy adag önismeret és tudatosság, milyen szokásaim vannak, amelyek támogatják az egészségemet és melyek azok, amik nem. Néha észre sem vesszük, milyen apró szokások irányítanak bennünket tudattalanul. Pl. ha feszülséget érzünk, gyakran nyúlunk valami finomság után, hogy ezt a kellemetlen érzést felülírjuk, a kávénkba 2 kiskanál cukrot teszünk, amikor a buszra várunk automatikusan elővesszük a telefonunkat és a közösségi média felületeit görgetjük lehajtott fejjel. És kell hozzá elhatározás, nem kevés: Egészséges szeretnék lenni, jól akarom érezni magam a bőrömben, hosszú és aktív életet szeretnék élni.
A célok kitűzése – legyen szó rövidtávú vagy hosszútávú célokról – mindenképpen jó és segít elindítani az úton. Miért van az mégis, hogy ugyanolyan célokkal bizonyos emberek sikeresek lesznek, mások meg nem? Miért van az, hogy van, akinek sikerült lefogynia 10 kilót, és meg is tartotta ezt, valaki más pedig visszahízta ugyanazt a 10 kilót meg még plusz 5-öt is. Az akaraterő! Már hallom, ahogy felkiálltasz. Egy hegyre felmászhatsz toronyiránt, csak a csúcsot figyelve, erdőn, mezőn, susnyán, meredek sziklafalakon keresztül…írtózatosan nagy akaraterővel meg tudod tenni. Mit szólnál, ha ugyanúgy a csúcsra felvezetne egy kijelölt turistaút, padokkal és pihenőkkel, útközben pedig néhány információs táblán megismerhetnéd a hegy élővilágát, geológiáját, a környező települések történelmét, a hegytetőn pedig ugyanúgy várna a kilátó, ahol szétnézhetsz? Nos, a szokások így segítenek a céljaid elérésében, kijelölnek neked egy utat a céljaid felé és rajta tartanak, akkor is, ha már elérted a célodat.
Szokásaid által fitt és egészséges ember lehetsz, anélkül, hogy rettentő nagy energiákat kelljen fordítanod az akaraterőd fenntartásához. Mennyivel egyszerűbb salátát enni ebédre, mert megszoktam, vagy elmenni 3 pékség, egy kávézó mellett és a menzán a mákosguba mellől kiválasztani a natúr csirkét grillezett zöldségekkel. Mennyivel egyszerűbb hetente 3x elmenni edzésre (mert megszoktam, hogy mindig 20 alkalmas bérletet veszek és hétfő-szerda-csütörtök munka után ez a programom) vagy hétvégente elmenni kirándulni (mert a párommal, ez a mi közös időnk), mint az amúgy is zsúfolt naptáramba valahova besuvasztani egy fél óra mozgást.
A szép ebben az, hogy egy idő után a szokásaid kissé más emberré is formálnak. Olyan ember leszel, aki egészségesen szokott étkezni, aki heti 3x jár edzésre, aki hétvégente kéktúrázni jár és bejárta már a fél országot. Egy idő után ezek a dolgok annyira az identitásod részét fogják képezni, hogy nyaraláson is megkeresed annak lehetőségét, hogy heti 3x edz, hogy az étlapon is átugrod a desszertek oldalt és el sem tudod már képzelni, hogy más legyen az életed. Idegen lesz tőled az, hogy a cukor után nyúlj, ha kihozza a pincér a kávédat, nem tudsz már azzal azonosulni, hogy édességgel old a a napi stresszt, ezért aztán nem is ezeket a megoldásokat választod. Miért kellene akaraterő, ha már az a természetes (hiszen az a szokásod), hogy az egészséget választod?