Az életünk során mindannyin találkoztunk már sebekkel, hegekkel. Kiskorunkban, amikor a bringával elestünk és felhorzsoltuk a karunkat vagy a térdünket, vagy amikor a Balatonban egy kagylóba léptünk. Rosszabb esetben, amikor valamiért műteni kellett minket.Sérülés esetén azonnal beindul a szervezet öngyógyító mechanizmusa. A sebgyógyulás tulajdonképpen egy speciális gyulladásos folyamat, amely a szövethiány pótlásához, a kötőszövet hegesedéséhez és a hámszövet regenerációjához vezet. Ha minden rendben zajlik, egy vágás fél-egy év alatt teljesen meggyógyul és elhalványodik. Persze ez függ a sérülés méretétől, az adott helytől (lágy rész, gyakran mozgó testrész) és a megfelelő sebkezeléstől is. Ha a bőr erővonalával egyezik a varrat és megfelelő a kollagén termelés, gyorsan és szinte komplikációmentesen gyógyul.
A bőr hámrétege és a nyálkahártya a teljes értékű, ún. regenerációs szövettel gyógyul. A kötőszövetek azonban (a zsírszövetek, az izmok, a csontok, az inak, az idegek illetve az érfal) hegszövettel gyógyulnak, amely nem válik teljes értékűvé, bizonyos funkciókat nem tud ellátni. A hegszövetben például nincsenek a bőrre egyébéként jellemző verejtékmirigyek, szőrtüszők, pigmentek.

heg

Sokan úgy gondolják, hogy a hegek pusztán esztétikai problémát okoznak. Vizsgáljuk meg a kérdést a testünket búvárruhaként behálózó fascia-rendszer szempontjából is! Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy kiszakadt a ruhája és meg kellett varrni. A varrás sikerült jól, szinte láthatatlanul és kevésbé jól (például  nagy volt a szakadás, hiányzott egy darabka anyag a ruhából), amikor a varrás mentén gyűrődések, behúzódások alakultak ki, vastag lett a varrás…stb. Nos, nincs ez másként a „fasciaruhánkkal” sem! Ezek a helyi elváltozások kihatnak testünk távolabbi részeire is, hiszen a „fasciaruhán” keletkeznek behúzások, amelyek  akár testtartásbeli változásokat is előidézhetnek.

heg_fascia

Például egy vakbélműtétből megmaradó heg okozhat vállfájdalmat ugyanazon az oldalon, ahol a heg van! De ugyanilyen zavart okozhat az arthroszkópos műtét is. Gondoljunk csak bele: bár mi a bőrünkön csak egy kis sebet látunk, de a szerkezet befelé nagy utat tesz meg, emiatt a heg mélyebb, amely szintén beleszól a mozgásba vagy a tartásba! Hasonlóképp egy tetoválás is okozhat zavart a fasciában, hiszen az is heggel jár, így érdemes elgondolkozni, hogy vajon a vádlira tetovált pillangó okozza-e a csípőproblémánkat vagy csak simán túlterheltük?
Bodymapping során figyelembe vesszük a testen elhelyezkedő hegeket és képet kaphatunk ezek testtartást befolyásoló szerepéről is.

De mit tudunk tenni, ha már van rajtunk heg egy korábbi sérülésből, műtétből?

Ahhoz, hogy a hegeink ne okozzanak problémát, szinte állandó figyelmet és kezelést igényelnek. Vannak olyan speciális krémek, amelyek serkentik a kollagén- termelést és a szervezet öngyógyító folyamatait. Ha letapadt hegről van szó, kötőszöveti masszázzsal és speciális tapaszolással tudjuk a letapadást megszüntetni. Rendkívül hatékonyak még a lágylézer kezelések is.

 

Oszd meg ismerőseiddel